Költözik az Informatikai rendszer és a hálózat

Költözik az Informatikai rendszer és a hálózat

A 4 kerületben található német tulajdonú gépészeti szerelvények gyártásával és forgalmazásával foglalkozó ügyfelünk irodaház felújítását végezték. 

A felújítás megkezdése elött az irodákban található eszközök ki és be költöztetésének a közreműködésével bízták meg rendszergazda szakembereinket. A belső felújítás első fázisaként az irodákban található számítógépeket és nyomtatókat költöztették ki rendszergazda szakembereink. A felújítás ideje alatt az irodaházban átmeneti jelleggel mobil irodák lettek kialakítva. 

A mobil munkaállomások kialakításához ideiglenes belső hálózat került kialakításra, plusz hálózati switch és hálózati kábelek beélesítésével.
A teljes iroda felújítás három lépcsőben lett elvégezve. A kivitelező szakemberek ahogy haladtak irodáról irodára a felújítással, úgy költöztették ki rendszergazda szakembereink az ügyfelünkkel folyamatosan egyeztetve az irodai informatikai eszközöket, a zavartalan munkavégzést ezzel biztosítva.
Amint befejeződött a teljes belső iroda felújítás, rendszergazda szakembereink a végleges helyére költöztetek vissza minden informatikai eszközt és perifériát. A költözés utolsó fázisaként ügyfelünk egyedi igényinek megfelelően az összes munkaállomás kábelkötegelése következett.

A kábelkötegeléshez egy előzetes és pontos felmérést végeztek rendszergazda szakembereink az ügyfelünk kéréseinek a figyelembevételével. A felmérés során a kábelek elvezetésének a nyomvonalát a perifériák pontos elhelyezését is leegyeztették.

A kábelkötegeléseket munkaidőn kívül hétvégi napon végezték el rendszergazda szakembereink, ezzel is biztosítva ügyfelünk zavartalan munka végzését.
A kábelkötegelések során kizárólag minőségi és előre kipróbált bevált segédanyagokat alkalmaztak rendszergazda szakembereink. A kábelek rögzítését speciális kábelkötegelőkkel és a munkaasztalokhoz való rögzítéséhez pedig speciális rögzítő tappancsok kerültek beépítésre. A kábelkötegelések során minden egyes számítógéphez tartozó kábel méretre vágva került kötegelésre. A kábelkötegelések során az elsődleges szempont az esztétikus és a láthatatlan kábel elvezetés mellett, a munkavédelemi szempontoknak is meg kell, hogy feleljen a kiépített hálózat.

A munkaállomásoknál található szünetmentes tápegységek, túlfeszültség védős elosztók, IP telefonok kábeleinek az esztétikus elvezetését és kötegelését is elvégezték rendszergazda szakembereink. Az UTP hálózati kábelek fizikai védelme érdekében esztétikus falon kívüli kábelcsatorna rendszer került kiépítésre.

Nagyobb iroda, nagyobb sávszélesség, még több adat

Nagyobb iroda, nagyobb sávszélesség, még több adat

A 12 kerületben található komplex korrózióvédelem szolgáltatásokat nyújtó ügyfelünk saját irodaházán belüli informatikai eszközeik költöztetésével bízták meg rendszergazda szakembereinket.

Ügyfelünk cégcsoportjának a belső átszervezés következtében szükségessé vált az iroda székházukban található meglévő rack szekrény bővítése és az épületen belül áthelyezése, költöztetése. A rack szekrény és a benne található informatikai eszközök az épület második emeletéről az épület alagsorába kerültek áthelyezésre.

Rendszergazda szakembereink a projekt kivitelezése elött gondosan felmérték az ügyfelünk igényeit. A szükséges eszközöket közösen leegyeztették és a hivatalos árajánlat elfogadása után beszerzésre és beépítésre kerültek. Mivel ügyfelünknek a folyamatos fejlődése is szükségessé tette ezért nem a meglévő túlzsúfolt rack szekrény lett átköltöztetve. Hanem az előzetes felmérés során egy 18 U álló rack szekrény építettek be rendszergazda szakembereink.
A több telephelyes üzemeltetés és az állandó külső helyszíneken végzett munkák megkövetelik a stabil és gyors munkavégzést. Mind a belső hálózatot mind pedig a külső pontból való munkavégzést tekintve.

Ez a fő szempontot szem elött tartva rendszergazda szakembereink, egy új gigabites hálózati switch beüzemelése mellett döntöttek. 

Mivel ügyfelünknek több hálózati adattárolója üzemel az irodaházban található rack szekrényben, ezért a gyors hálózati elérés mellett a legfontosabb szempont az aktív eszközöknek a megfelelő hűtése. Ez a szempont a rack szekrény megfelelő méretének a kiválasztásában nagy szerepet játszott rendszergazda szakembereinknek.

A rack szekrény költöztetése és átépítése során, minden egyes informatikai eszközt alapos külső belső tisztítást végeztek el rendszergazda szakembereink.

A folyamatos rendelkezésre állás érdekében elengedhetetlen a nagy kapacitású és stabil szünetmentes tápegység a rack szekrényben. A meglévő szünetmentes tápegység bevizsgálását egy éles teszt következtében rendszergazda szakembereink lecserélték egy új generációs EATON szünetmentes tápegységre, ami egy teljes áramszünet esetén is biztosítja a zavartalan működést.

A projekt munka legutolsó fázisaként az új kialakított rendszer ledokumentálását és a rendszer átadását ügyfelünk részére végezték el rendszergazda szakembereink.

A Füst elszáll, a gép megmarad

A Füst elszáll, a gép megmarad

Speciális egyedi kémények gyártásával, tervezésével és kivitelezésével foglalkozó 4 kerületi ügyfelünk új saját irodaházba költözéséhez kérték fel rendszergazda szakembereinket.

Az építkezés kezdeti szakaszában már jelen voltak rendszergazda szakembereink. A kivitelező szakágakkal közösen és a tulajdonosok igényeit szem elött tartava lett megtervezve a teljes számítógépes hálózat.
A hálózati kábelek elvezetése falon belül lett kivitelezve, falba süllyesztett aljzatokkal és padló dobozok beépítésével. 

A hálózati kábelek kiépítését a kivitelező csapat végezte el az erősáramú munkálatokkal egyidőben. Amint elkészültek a kábelezési előmunkálatok, rendszergazda szakembereink a helyszínen elkezdték a hálózatépítési szakmunkálatokat. 

A kivitelezők által beépített mind a fali mind pedig a padlódoboz végpontok azonosítása következett. Egységesen Legrand márka került minden aljzat beépítésére. A cég költözése egyben a bővülését is jelenti, ami informatikai szempontból egy nagyobb és bonyolultabb hálózati infrastruktúrát eredményez. Rendszergazda szakembereink ezt a fő szempontot figyelembe véve egy nagyobb és modernebb rack szekrényes környezet kialakítását javasolták a tulajdonosok számára.

A rack szekrény árajánlat elfogadását követően, rendszergazda szakembereink a cégünk speciális szállítójárművével a helyszínre szállították a megrendelt rack szekrényt.

Ezt követően az előre beépített hálózati kábelek rack szekrény oldali végpontok patch panelbe való be patchelése következett. Az új irodába kivétel nélkül minden irodába került hálózati végpont, ezért a rack szekrény végpontok számára rendszergazda szakembereink két 24 portos CAT 5e patch panelt építettek be.

Az összes végpont bekötése után műszeres diagnosztikát végeztek el rendszergazda szakembereink. Minden fali aljzatot és padlódobozon részletes műszeres tesztelést végeztek. A költözést egy előre megbeszélt időpontban hétvégén végezték el rendszergazda szakembereink. A teljes jelenleg üzemelő informatika szétszerelését végezték el szakembereink. A szétszerelt eszközöket szakszerűen becsomagolták és a cégünk erre a célra alkalmazott szállító járművével átszállították.

100% informatikai fejlesztés, az áfa továbbra is 27% maradt a könyvelőirodában

100% informatikai fejlesztés, az áfa továbbra is 27% maradt a könyvelőirodában

Budapest belvárosi könyvelő és adószakértő ügyfelünk informatikai rendszerének a fejlesztésével bízta meg rendszergazda szakembereinket.
Az informatikai fejlesztések első körben az ügyfelünk szervereit hardveresen és a szerverein futó szoftvereknek a tekintetében végezték el rendszergazda szakembereink.

A fejlesztések megtervezését szakembereink egy előzetes több körös egyeztetéseket követően végezték el. A rendszerben történő fejlesztéseket és változtatásokat minden esetben rendszergazda szakembereink ténylegesen is szemléltetik példákon keresztül. Így segítve ügyfeleinket a legjobb döntésük meghozatalában. Több éves rendszer üzemeltetésben szerzett tapasztalatainkra alapozva minden estben a legmegfelelőbb alternatívákat javasoljuk ügyfeleinknek.

Ügyfelünk által használt ügyviteli és levelező szervere mind hardveresen, mind pedig az operációs rendszere tekintetében teljes rendszer cserét javasoltak rendszergazda szakembereink. A jelenlegi szerver kiváltása és lecserélése az előzetes felmérésekre alapozva végezték el szakembereink. A rendszer tervezése során egyeztetésre kerülnek az új rendszerbe átköltöztetésre kerülő programok, adatok, dokumentumok, évekre visszamenőleg.

A szerver operációs rendszer migrálását rendszergazda szakembereink windows small business server 2011 operációs rendszerről Windows server 2016 operációs rendszerrel telepítették.

Az irodán belül található céges levelező szerver megszüntetésre került. A cég komplett levelezését Microsoft Office 365 levelező rendszerbe lett költöztetve. Mivel felhős szolgáltatás révén mind a rendelkezésre állás mind pedig a kéretlen levelek szűrése egy magasabb minőségű szolgáltatást eredményez ügyfelünk részére.

Az irodai szerver hardverkörnyezetét is a legmodernebb V6, azaz hatodik generációs szerver összetevőkkel tervezték és konfigurálták fel rendszergazda szakembereink. A hagyományos szerver merevlemezeket pedig a mai kornak megfelelő nagy tárkapacitású SSD meghajtókra cserélték.
Ezek a hardver fejlesztések eredményeként ügyfelünk részére egy gyors és modern szerver kiszolgálóval végezhetik a mindennapi könyvelési munkáikat. A gyors és modern informatikai környezet fontos része az adatbiztonság és adatmentés. Ügyfelünk szerverein számos céges és magán adat található több évre visszamenőleg.

Rendszergazda szakembereink a több éves tapasztalataik alapján a neves gyártó Symantec antivírus és tűzfal védelmet telepítettek és konfiguráltak a szerver kiszolgálókra. A napi adatmentésre egy több lépcsős mentési rendszer került kialakításra. Ami nem csak a fizikai sérülések és az esetleges véletlen adattörlések ellen nyújt védelmet hanem a legveszélyesebb vírustámadások ellen is. A jól felépített rendszer legutolsó munkafázisaként a rendszer le dokumentálását végezték el rendszergazda szakembereink.

Újabb rendszer költöztetés a láthatáron

Újabb rendszer költöztetés a láthatáron

A negyedik kerületben található optikai termékeket forgalmazó ügyfelünk folyamatos bővülésének köszönhetően, a váci úton található jelenlegi irodaházon belül új irodába költözött. A teljes informatikai rendszerük átköltöztetésének a lebonyolításával bízták meg rendszergazda szakembereinket.

A költözés során az aktív telekommunikációs szolgáltatói eszközök is áthelyezésre kerültek, az irodaházon belül. Az eszközök áthelyezését rendszergazda szakembereink a szolgáltatókkal közösen leegyeztetve és megtervezve végezték el.
Az új irodai környezetben egy teljesen új CAT 5e vezetékes hálózat és szerver rack szekrényes környezet került kialakításra.

Szakembereink első fázisként az új irodai környezet felmérését, megtervezését végezték el. Az új beépítésre kerülő eszközökről árajánlat formájában tájékoztatták a cég vezetését. Az árajánlat jóváhagyása után megkezdődött a kivitelezés.

A kivitelezést munkaidőn kívül egy hétvégi napon végezték el rendszergazda szakembereink, így ügyfelünk bemutatótermének a zavartalan üzemelését biztosítva.
A hálózatépítés fő koncepciója egy teljesen új modern rack szekrényes környezet kialakítása, a nem használt hálózati és kommunikációs eszközök kiszerelése volt. Az új rack szekrény egy modern vonalvezetésű, minőségi fém és üveg alkatrészekből összeépített 18U rack szekrény.

A rack szekrény egyik fontos tulajdonsága a könnyű mozgatás, hogy szükség esetén a szerver szobában található magasfeszültségű kapcsolószekrény hozzáférhető legyen. Ezt rendszergazda szakembereink a szekrény görgős tartozékainak a felszerelésével oldották meg. A hálózat végpontok kiépítése az irodán belül található állmennyezetben vezették el rendszergazda szakembereink, minőségi hálózati kábelek felhasználásával. 

A hálózati végpontok bekötése prémium minőségű falon kívüli aljzatokkal történt.
Az új rack szekrény belső kialakítása is egy új koncepció alapján tervezték meg és kivitelezték rendszergazda szakembereink. A hálózati végpontok bekötésére egy új CAT 5e patch panel került beépítésre. Az egyéb eszközök számára egy új beépíthető polc struktúra került kialakításra.
Az így elkészült rack szekrény a hálózati eszközök, és a szerver számára egy átlátható és minőségi rack szekrényes környezet került kialakításra. Ami rendszergazda szakembereink számára gyorsan és hatékonyan felügyelhető.

A vezetékes hálózati végpontok bekötését követően rendszergazda szakembereink minden fali ajztatok, és a rack szekrényben található patch panel aljzatot leteszteltek, és műszeres diagnosztikát végeztek.

A hálózatépítés második szakaszában a vezeték nélküli wireless eszközök részere a hálózati kábel kiépítés következett. A vezetékek rendszergazda szakembereink szintén az irodában található állmennyezetben vezeték el. A vezeték nélküli eszközök elhelyezését is szintén egy előzetes tervezés alapján határozták meg rendszergazda szakembereink. A ubiquiti unifi gyártó által javasolt tervező szoftver segítségével, az irodai adottságok figyelembe vételével. Ennek eredményeként a jelenlegi eszközökkel elérhető legjobb wireless lefedettségű hálózat került kialakításra.

A folyamatos fejlődés, folyamatos rendszer költözéssel jár

A folyamatos fejlődés, folyamatos rendszer költözéssel jár

A negyedik kerületben található könyvelés és könyvvizsgálattal foglalkozó ügyfelünk folyamatos fejlődése következtében új nagyobb és tágasabb irodai környezetbe költöztek. 

Az informatikai eszközök költöztetésére és lebonyolítására kérték fel rendszergazda szakembereinket. A költözés megelőző szakaszában rendszergazda szakembereink a kivitelezőkkel közösen és a tulajdonos igényeit szem elött tartva tervezték meg és kivitelezték az új irodai számítógépes hálózatot. A fizikailag elkészült számítógépes hálózatot rendszergazda szakembereink műszeres vizsgálattal tesztelték ki, minden egyes kábelt és végpontot fali aljzatot gondosan letesztelve.

Mivel a cég életében bővülés történt ezért a hálózat és hálózati eszközök kialakításánál figyelembe kellett venni a cég esetleges további bővülése se legyen akadály a jövőre nézve. Ennek megfelelően tervezték meg rendszergazda szakembereink az irodában található végpontok számát, és a beépítésre került hálózati eszközök méretét port számát.

Az új iroda helyi adottságai lehetővé tették egy nagyobb és minden informatikai eszköz számára megfelelő helyet biztosító új rack szekrény elhelyezését. A kivitelezés során az összes hálózati végpont ide került kivezetésre.

A rack szekrény számára és a benne található összes informatikai eszköznek rendszergazda szakembereink túlfeszültség védelemmel ellátott 220V os áramforrást építettek ki. A hálózati végpontok patch panelbe kerültek bekötésre. A meglévő 16 portos hálózati switch lecserélésre került és egy 28 portos Cisco Gigabit switch lett beüzemelve.

Az informatikai eszközök átköltöztetését egy előre megbeszélt időpontban végezték el rendszergazda szakembereink. Első lépésként a meglévő teljes informatikai hálózat és rendszer lebontását, a kábelek, számítógépek, monitorok egyedi fel azonostást végezték el.
A fizikai költöztetést az eszközök átszállítását cégünk erre a célra alkalmazott speciális szállító járműveivel végezte el. Az átköltözést követően a munkaállomások kialakítása következett. Rendszergazda szakembereink a számítógépek, monitorokat és perifériákat az új irodaház környezetben üzemelték be minden egyes munkaállomás vagy részleget tekintve.

A cég által használt Microsoft file és levelező szerver egy új nagyobb rack szekrényes környezetbe került. A szervert rendszergazda szakembereink egy álló toronyházból egy rack szekrényes szerver házba építették át. Ennek megfelelően tervezték meg és alakították ki rendszergazda szakembereink a szerver hűtését is, nagyobb teljesítményű ventilátor egységekre.
Az új irodaházba való költözés során nem csak a vezetékes hálózat, hanem a vezeték nélküli hálózat is modernebb és gyorsabb eszközökkel lett kivitelezve. 

A vezeték nélküli hálózat kialakítása UniFi – Ubiquiti eszközök beüzemelésével végezték el rendszergazda szakembereink. A UniFi – Ubiquiti eszközök nem csak a kiváló minőségük és jó ár érték arányuk miatt esett a választás. Hanem a központi kezelhetőség és menedzselhetőség is szempontnak tartották rendszergazda szakembereink a jövőre nézve.

Új iroda, új rendszer az asztalok alatt

Új iroda, új rendszer az asztalok alatt

Szentendrei építőipari és kivitelező ügyfelünk folyamatos fejlődésének a következtében új iroda és székházba való költözésére kérték fel rendszergazda szakembereinket.

A költöztetést megelőzően rendszergazda szakembereink a kivitelezést végző szakágakkal folyamatosan egyeztettek a belső hálózat és eszközök elhelyezését illetően. A költözés megelőző közvetlen szakaszában az internetszolgáltatói vonalak bekötését tesztelték és vizsgálták rendszergazda szakembereink.

A költözést egy előre megbeszélt időpontban végezték el rendszergazda szakembereink. A teljes informatikai infrastruktúra lebontását és a költözésre való előkésztését eszközök becsomagolását, kábelek, számítógépek, monitorok egyedi fel azonostást végezték el.
Az informatikai eszközök átszállítását cégünk erre a célra alkalmazott speciális szállító járműveivel végezte el. Az átköltözést követően a munkaállomások kialakítása következett. Rendszergazda szakembereink a számítógépek, monitorokat és perifériákat az új irodaház környezetben a cégvezető utasításaira helyezték el annak megfelelően ki milyen részlegen dolgozik.

A cég által használt Microsoft Server 2016 file és levelező szerver egy új nagyobb rack szekrényes környezetbe került. Aminek a következtében a szervert rendszergazda szakembereink egy álló toronyházból egy rack szekrényes szerver házba építették át.

A megváltozott környezeti tényezőket figyelembe véve a szerver hűtéséért felelős ventilátorok is ki lettek cserélve, nagyobb teljesítményű ventilátor egységekre.
A költözés második fázisaként a véglegesen kialakított munkaállomások elhelyezését követően rendszergazda szakembereink elvégezték az asztaloknál található kábelek kötegelését.

A kábelkötegelések elvégzésével nemcsak esztétikusabbá lettek téve a munkaállomások és környezetük, hanem a munkavédelem és biztonság szempontból is megfelelő környezet lett kialakítva ügyfelünk részére. A kábelkötegelések során rendszergazda szakembereink erre a célra használt speciális rögzítő eszközöket használtak. A munkaállomások kötegelése során a fő szempont a kábelek méretre szabása és oly módon való elvezetése volt a cél, hogy szabad szemmel szinte észrevehetetlen részét képezzék az új irodának.

A számítógépek és perifériák túlfeszültség védelmére is nagy hangsúlyt fektetek rendszergazda szakembereink. Minden egyes munkaállomáshoz beépítésre került az APC gyártó erre speciálisan alkalmazott túlfeszültség védős elosztója.
A mobil eszköz munkaállomások részére pedig gyorsan oldható kötegelések lettek kialakítva speciális tépőzáras rögzítéssel alkalmazva. Arra az esetre, ha szükséges a notebook és a hozzá tartozó töltő és kábel elszállítása, ne legyen probléma egy két perces művelettel könnyedén bárki hozzáférjen.

Az új irodaházba való költözés során nem csak a vezetékes hálózat, hanem a vezeték nélküli hálózat is modernebb és gyorsabb eszközökkel lett megvalósítva. A vezeték nélküli hálózat kialakítása UniFi – Ubiquiti eszközök beüzemelésével végezték el rendszergazda szakembereink.

Fejlődik a vállalkozás, fejlesztjük az informatikát

Fejlődik a vállalkozás, fejlesztjük az informatikát

A második kerületben lévő pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó új ügyfelünkkel való együttműködésünk első fázisaként a meglévő számítógépes hálózat fejlesztésére, és újra tervezésére kérték fel rendszergazda szakember csapatunkat.

Ügyfelünk folyamatos fejlődése és az általuk nyújtott magas színvonalú pénzügyi szolgáltatások alap feltétele az informatikai rendszer és a hálózat stabil és jó minőségű üzemeltetése. Rendszergazda szakembereink a helyszínen minden használatba lévő és üzemelő hálózati eszközt felmértek és bevizsgáltak. Majd ezt követően a cég vezetőségével együtt megtervezésre került a jövőbe mutató irányelvek, és bővítések figyelembevételével a teljes informatikai hálózat.

Első körben a meglévő eszközök kibővítésével, a megfelelő új hálózati eszközök kerültek kiválasztásra, mind vezetékes mind pedig vezeték nélküli tekintetben.
A megfelelő eszközök kiválasztását követően az általunk készített pontos árajánlat ami tartalmazta a beépítésre került anyagokat, és a fejlesztések munkadíját elfogadásra került. Az árajánlatban minden ügyfelünk részére biztosítjuk a megrendelt termékek díjmentes, pontos, és sértetlen eszközök leszállítását legyen szó akár egy rack szekrényről, vagy egy komplett irodai berendezésekről. Cégünk által erre a célra használt szállító járműveivel biztosítja a közvetlen kiszállításokat.

A projekt megvalósítását rendszergazda szakembereink egy előre megbeszélt időpontban munkaidőn kívül hétvégén végezték el. Mivel a tejes rendszert érintő változások léptek életben, ezért a megfelelő időpont kiválasztására kiemelt figyelmet fordítottak rendszergazda szakembereink.

A hálózatépítés megkezdése a meglévő számítógépes rack szekrény lebontásával kezdődött. Ennek során a meglévő és továbbra is használni kívánt eszközökön egy alapos külső belső tisztítást végeztek el rendszergazda szakembereink. A már nem használt, nem üzemelő eszközök kábelek kiszerelésre eltávolításra kerültek. Ezt követően a már meglévő hálózati végpontok, patch panelek, kerültek beépítésre a nagyobb méretű rack szekrénybe. A nagyobb méretű rack szekrény beüzemelésével a hálózati eszközök, és a szerver számára egy átlátható és kultúrált környezetet biztosítunk. Az átláthatóság és a megfelelő szellőzés, hűtés is biztosítva lesz az eszközök számára. 

A biztonság szempontokat is szem elött tartva egy zárható elkülönített helyen.
A rack szekrény belső elrendezését az eszközök darabszámát és funkcióját figyelembe véve tervezték meg rendszergazda szakembereink. A rack szekrénybe lévő hálózati és 220V-os tápegység kábeleket mind méretre szabva és jól látható módon minőségi rögzítő segédanyagokkal, kábelkötegelőkkel elkülönítve építették be rendszergazda szakembereink.

A hálózati eszközök védelme érdekében a beépítésre került 220V-os elosztók természetesen mind túlfeszültség védelemmel ellátott eszközök. Egy esetleges áramingadozás és túlfeszültség estén a hálózati eszközök így védve vannak.
A munka befelező fázisa az elmaradhatatlan dokumentálás a teljes új rendszer le adminisztrálása.

Új Szerver a nyomdában

Új Szerver a nyomdában

A 4 kerületben található nyomdaipari ügyfelünk cégbővítésének és fejlesztésének a részeként cégünk rendszergazda szakemberei új szerver kiszolgáló beüzemelését végezték el.

Ügyfelünk cégvezetésével közösen leegyeztetve és megtervezve rendszergazda szakembereink egy fizikai szerver kihelyezése mellett döntöttek mely a cég irodaházában került elhelyezésre. Nyomdai szolgáltatást nyújtó ügyfelünkről révén szó a nagyméretű állományok napi használata és alkalmazása és az ügyfeleikkel történő napi szintű nagy méretű csatolmányokat tartalmazó levelezés lebonyolításának a stabil a nap 0-24 órában történő kiszolgálása érdekében tervezték meg rendszergazda szakembereink a szerver kiszolgálót.

A szerver hardver összetevőinek a kiválasztásánál a 10 éves szerver üzemeltetésben szerzett tapasztalatainkat véve alapul a neves gyártó Intel platformra és az általuk forgalmazott fő elemei alkalmazásával tervezték meg rendszergazda szakembereink ügyfelünk részére a szerver kiszolgálót.

A szerver kiszolgáló folyamatos áramellátásáért felelős eszköz kiválasztásánál szintén a tapasztalatainkra hivatkozva a neves gyártó EATON nagy teljesítményű szünetmentes tápegyége került beüzemelésre. A szoftveres környezet kialakítása az előzetes felmérések és igény pontosítása után a Microsoft Windows server 2016 és Microsoft Exchange server 2016 ra esett a választás. A szerver kiszolgáló funkcióit tekintve az első fő szerepköre az adatok állományok biztonságos tárolása. Az ügyfelünk által használt Scroll nyomdaipari vállalatirányitási rendszer kiszolgálásának és adatbázis motorjának a biztonságos tárolása és hálózatos üzemeltetése is a fő feladata az új szerver kiszolgálónak.

A napi levelezési forgalmat tekintve mind a levélforgalom darabszámát, a levelek csatolmányainak a méretét figyelembe véve rendszergazda szakembereink a tervezés fázisában nem hagyományos merevlemezekkel tervezték a levelező szerver kiszolgálót, hanem szerverek számára kialakított SSD meghajtók kerültek beépítésre. 

Ezekkel a típusú háttértárolókkal a levelezés kiszolgálásának a gyorsasága a többszörösére növekszik. A levelezés kiszolgálása az ezt megelőző időszakban külső szerver hotelben lévő szerverek szolgálták ki.


A file szerver és levelezőszerver biztonságának az érdekében cégünk rendszergazda szakemberei a Symantec által forgalmazott antivírus és tűzfal szoftveres megoldásai kerültek feltelepítésre és bekonfigurálásra. A munkaállomások által használt adatok és állományok egy központi szerver meghajtóra történő költöztetése és a továbbiakban egy előre megtervezett jogosultsági rendszer szerint kialakított mappastruktúra használatának a bevezetése az egyik fő fejlesztési irányként szerepelt a megvalósításban. Ezt követően az összes munkaállomás újra telepítését végezték el rendszergazda szakembereink, aminek következtében Windows 10 Professional operációs rendszer és egységes Office 2016 irodai programcsomagok kerültek feltelepítésre.

A szerver beüzemelés projekt utolsó fázisaként rendszergazda szakembereink elkészítették a rendszerdokumentációkat, az üzemeltetéshez nélkülözhetetlen cégünk által használ monitoring rendszereinknek a telepítését, melynek segítségével üzemeltetjük ügyfeleink rendszereit.

Új szerver alapok az építőiparban

Új szerver alapok az építőiparban

Építőipari termékek széles skáláját forgalmazó szentendrei ügyfelünk részére rendszergazda szakembereink új szerver kiszolgálót üzemeltek be.

A szerver folyamatos stabil 0-24 órás üzemelése, a hétvégi árukiadások, számlázás, készletmozgás és a webáruház üzemeltetése miatt elengedhetetlen a megbízható szerver kiszolgáló megléte. A folyamatos tervezés és egyeztetések eredményeképpen cégünk rendszergazda szakemberei elkészítették ügyfelünk számára a legmegfelelőbb szerver kiszolgáló konfigurációs árajánlatot a hardveres és szoftveres környezetre vonatkozóan.

A szerver hardver tervezésénél rendszergazda szakembereiknek a legfőbb szempontonak a minőségi szerver alkatrészek használatát tartották. Így esett a választás a fő elemek esetében az Intel termékekre. Ügyfelünknél a gyors ügymenet, készletmozgás és a gyors számlázás hálózatos üzemeltetésénél a sebesség és az adatok elérése a legfontosabb szempont. Ezeket az ismérveket szem előtt tartva nem hagyományos szerver merevlemezekkel tervezték és kivitelezték rendszergazda szakembereink a kiszolgálót, hanem szerver SSD hátértárolókkal.

A projekt kivitelezését és a szerver migrálás kivitelezését, egy előre egyeztetett időpontban hétvégén nyitvatartási időn kívül végezték rendszergazda szakembereink. Az ügyfél kiszolgálást és az áruforgalmat nem hátráltatva. Az adatmentések elkezdését a hétvégi készlet és kassza, a számlázás befejezését követően végezték el szakembereink. 

Az egyedi fejlesztésű ügyviteli rendszer telepítését és adatbázisok áthelyezését rendszergazda szakembereink, az Ügyvitel.net Kft szakembereivel közösen végezték el.

Az ügyviteli szoftverek igényeihez igazodva esett a választás a Microsoft Windows Server 2016 64 Bites szerver operációs rendszerre. A szerver konfiguráció kiszolgáló lecserélésével egyidejűleg a szerver szünetmentes tápegységét is egy nagyobb teljesítményű EATON szünetmentes tápegységre cserélték ki rendszergazda szakembereink.

A szünetmentes tápegység fő funkciója egy esetleges áramszünet esetén 30-45 percig stabilan üzemeltetni a szerver kiszolgálót. A megfelelő szoftveres beállításoknak köszönhetően rendszergazda szakemberink úgy konfigurálják az eszközt, amennyiben ez idő alatt nem lenne stabil hálózati áramellátás úgy a szünetmentes tápegység szoftveresen leállítja az összes szolgáltatást és magát szervert is.
Az ügyviteli és egyéb adatok mentését követően rendszergazda szakembereink a meglévő Server 2012 kiszolgáló cseréjét a Microsoft által előirányzott rendszer migrációs eljárással végezték.

Mivel a cég szerverét a tulajdonosok és munkatársaik is távoli otthoni irodából használják ezért az adatok távoli elérését VPN kapcsolatok beállításával és konfigurálásával oldották meg rendszergazda szakembereink. A migrálás befejező fázisaként a felhasználói jogosultságok ellenőrzése, a távfelügyeleti monitoring rendszereink beparaméterezése, a teljeskörű mentési rendszer kialakítása, a rendszer dokumentáció elkészítése volt szekembereink feladata. 

Mivel a cég szerverét a tulajdonosok és munkatársaik is távoli otthoni irodából használják ezért az adatok távoli elérését VPN kapcsolatok beállításával és konfigurálásával oldották meg rendszergazda szakembereink.