Új iroda, új rendszer az asztalok alatt

Szentendrei építőipari és kivitelező ügyfelünk folyamatos fejlődésének a következtében új iroda és székházba való költözésére kérték fel rendszergazda szakembereinket.

A költöztetést megelőzően rendszergazda szakembereink a kivitelezést végző szakágakkal folyamatosan egyeztettek a belső hálózat és eszközök elhelyezését illetően. A költözés megelőző közvetlen szakaszában az internetszolgáltatói vonalak bekötését tesztelték és vizsgálták rendszergazda szakembereink.

A költözést egy előre megbeszélt időpontban végezték el rendszergazda szakembereink. A teljes informatikai infrastruktúra lebontását és a költözésre való előkésztését eszközök becsomagolását, kábelek, számítógépek, monitorok egyedi fel azonostást végezték el.
Az informatikai eszközök átszállítását cégünk erre a célra alkalmazott speciális szállító járműveivel végezte el. Az átköltözést követően a munkaállomások kialakítása következett. Rendszergazda szakembereink a számítógépek, monitorokat és perifériákat az új irodaház környezetben a cégvezető utasításaira helyezték el annak megfelelően ki milyen részlegen dolgozik.

A cég által használt Microsoft Server 2016 file és levelező szerver egy új nagyobb rack szekrényes környezetbe került. Aminek a következtében a szervert rendszergazda szakembereink egy álló toronyházból egy rack szekrényes szerver házba építették át.

A megváltozott környezeti tényezőket figyelembe véve a szerver hűtéséért felelős ventilátorok is ki lettek cserélve, nagyobb teljesítményű ventilátor egységekre.
A költözés második fázisaként a véglegesen kialakított munkaállomások elhelyezését követően rendszergazda szakembereink elvégezték az asztaloknál található kábelek kötegelését.

A kábelkötegelések elvégzésével nemcsak esztétikusabbá lettek téve a munkaállomások és környezetük, hanem a munkavédelem és biztonság szempontból is megfelelő környezet lett kialakítva ügyfelünk részére. A kábelkötegelések során rendszergazda szakembereink erre a célra használt speciális rögzítő eszközöket használtak. A munkaállomások kötegelése során a fő szempont a kábelek méretre szabása és oly módon való elvezetése volt a cél, hogy szabad szemmel szinte észrevehetetlen részét képezzék az új irodának.

A számítógépek és perifériák túlfeszültség védelmére is nagy hangsúlyt fektetek rendszergazda szakembereink. Minden egyes munkaállomáshoz beépítésre került az APC gyártó erre speciálisan alkalmazott túlfeszültség védős elosztója.
A mobil eszköz munkaállomások részére pedig gyorsan oldható kötegelések lettek kialakítva speciális tépőzáras rögzítéssel alkalmazva. Arra az esetre, ha szükséges a notebook és a hozzá tartozó töltő és kábel elszállítása, ne legyen probléma egy két perces művelettel könnyedén bárki hozzáférjen.

Az új irodaházba való költözés során nem csak a vezetékes hálózat, hanem a vezeték nélküli hálózat is modernebb és gyorsabb eszközökkel lett megvalósítva. A vezeték nélküli hálózat kialakítása UniFi – Ubiquiti eszközök beüzemelésével végezték el rendszergazda szakembereink.