Hálózat rekonstrukció a Zsombói telephelyen

Hálózat rekonstrukció a Zsombói telephelyen

Fóti központú mezőgazdasági és kommunális gépek értékesítésével foglalkozó ügyfelünk, Zsombói telephelyén lévő teljes számítógép hálózat megtervezésére és újraépítésére kérték fel rendszergazda szakembereinket.
A telephely megnyitása után számos új informatikai és telekommunikációs eszköz került használatba az évek során. Ezért is volt szükség az eszközök rendszerezésére és az egész hálózat újra gondolására.

Mivel alapjaiban nem ennyi eszköz és hálózati funkció számára lett kialakítva az ott lévő hálózat ezért egy teljesen új számítógépes hálózat kiépítése volt kizárólag a megoldás rendszergazda szakembereink számára.

Az irodaházunktól a távolságot figyelembe véve, mint mindig ez a projekt során is az első ütemben egy pontos alapos mindenre kiterjedő felmérés és árajánlat készítését végezték el rendszergazda szakembereink. Az árajánlat elfogadása során a megfelelő ezközök beszerzését követően szakembereink egy előre megbeszélt időpontban elvégezték a számítógépes hálózat kiépítését.

Első körben a hálózati eszközök számára beépítésre került egy minden eszköz számára megfelelő méretű rack szekrény. Amiben strukturáltan elrendezésre kerültek a használatban lévő aktív hálózati és telekommunikációs és biztonság technikai eszközök. Az eszközök védelme érdekében, mint az áramingadozást mint pedig a túlfeszültség védelem ellen szünetmentes tápegységet és túlfeszültség védő eszközöket építettek be rendszergazda szakembereink.

Az irodán belüli hálózati kábeleket falon kívüli esztétikus kábelcsatornában kerültek elvezetésre. A hálózati nyomvonalat közösen a telephely vezetőivel leegyeztetve tervezték meg rendszergazda szakembereink. Mivel a meglévő hálózat kábelei szabadon hagyva lettek használva ezért számos külsérelmi nyom volt található rajtuk. Ennek következtében rendszergazda szakembereink az egész hálózat számára új Hikvision kábeleket építettek be.

Az iroda teljes belső átalakításának az első fázisainak az egyike a hálózat kiépítése, ezért az iroda elrendezése is teljes mértékben megváltozik. Rendszergazda szakembereink az ügyfelünk igényeihez igazodva ennek megfelelően helyezték el a számítógépek és egyéb eszközök nyomtatók hálózati csatlakozásához szükséges fali aljzatokat.

A telephelyen mivel több épület is található, ahol az értékesítés és a gépek tárolása szervizelése történik, ezért minden épületben szükséges a stabil és gyors hálózati kapcsolat. A terepviszonyokat és a helyi adottságokat figyelembe véve 1000 Mbps Ethernet powerline hálózati eszközök alkalmazásával kerültek összekötésre a nagy távolságban lévő épületegyüttesek.

Új hálózat a klinikán

Új hálózat a klinikán

Budai második kerületi ügyfelünk, újabb magán klinikájának a számítógépes hálózat megtervezésével és kivitelezésével bízta meg rendszergazda szakembereinket.

Egészségügyi intézmény lévén a pontos és precíz munkavégzés elengedhetetlen szempont a hálózat építés szempontjából. Az intézménynek helyet adó ingatlanban egy meglévő számítógépes hálózat került kibővítésre és átalakításra.
A projekt első fázisaként a meglévő hálózat állapotfelmérését végezték el rendszergazda szakembereink. A felmérés során minden meglévő hálózati végpontot műszeres kiméréssel és teszteléssel ellenőriztek rendszergazda szakembereink. A felmérést követően a vezetőséggel közösen, a meglévő hálózati adottságok és a jövőbeli tervek kerültek egyeztetésre.
Az egyeztetést követően pontos megtervezésre került, mely részeken szükséges a hálózat bővítést és átalakítást végezni. A hálózat központja az épület fogadó recepciós részében került kialakításra. Ebből kifolyólag a környezeti adottságok kötöttsége miatt speciális méretű rack szekrény kialakítását, és beépítését végezték el rendszergazda szakembereink.

A nem használt szolgáltatói és inaktív hálózati eszközöket eltávolították rendszergazda szakembereink. A meglévő hálózati végpontok kábelei méretre szabásra kerültek. A rack szekrény rögzítését követően új Digitus Gigabit patch panelbe kerültek bekötésre a hálózati végpontok.
Mivel a meglévő hálózati eszközök régi és lassú sebességűek, ezért minden egyes aktív hálózati eszköz lecserélésre került. Az új telekommunikációs szolgáltató által biztosított eszközök is beépítésre és bekonfigurálásra kerültek a rack szekrényen belül.

A szolgáltató választásnál az elsődleges szempont, amit figyelembe vettek rendszergazda szakembereink a lehető legnagyobb és legstabilabb szimmetrikus internetkapcsolat kiépítése. A speciális vizsgálatok által használt egyedi fejlesztésű szoftverek és a cég központi intézményében használt telefonos rendszer a két intézmény között állandó két irányú szélessávú kapcsolatot igényel.
Az intézmény üzemelése során vezetékes és vezeték nélküli hálózati és internet elérést is szükséges biztosítani. Ezt szem elött tartva az épület bizonyos részeire rendszergazda szakembereink vezeték nélküli eszközök beüzemelését végezték el. A stabil és professzionális vezeték nélküli hálózati minőség elérése érdekében Ubiquiti Unifi eszközök kerültek beüzemelésre. 

Az irodán belüli hálózati kábeleket falon kívüli esztétikus kábelcsatornában kerültek elvezetésre. A hálózati nyomvonalat közösen a telephely vezetőivel leegyeztetve tervezték meg rendszergazda szakembereink. Mivel a meglévő hálózat kábelei szabadon hagyva lettek használva ezért számos külsérelmi nyom volt található rajtuk. Ennek következtében rendszergazda szakembereink az egész hálózat számára új Hikvision kábeleket építettek be.

Az iroda teljes belső átalakításának az első fázisainak az egyike a hálózat kiépítése, ezért az iroda elrendezése is teljes mértékben megváltozik. Rendszergazda szakembereink az ügyfelünk igényeihez igazodva ennek megfelelően helyezték el a számítógépek és egyéb eszközök nyomtatók hálózati csatlakozásához szükséges fali aljzatokat.

A telephelyen mivel több épület is található, ahol az értékesítés és a gépek tárolása szervizelése történik, ezért minden épületben szükséges a stabil és gyors hálózati kapcsolat. A terepviszonyokat és a helyi adottságokat figyelembe véve 1000 Mbps Ethernet powerline hálózati eszközök alkalmazásával kerültek összekötésre a nagy távolságban lévő épületegyüttesek.

Rack szekrény átépítés Ipari területen

Rack szekrény átépítés Ipari területen

Rendszergazda szakembereink Budapest XIV kerületben lévő, ipari szellőzőrendszereket forgalmazó és gyártó ügyfelünk részére végeztek hálózat modernizálást és rack szekrény átépítés munkákat.

Mivel ügyfelünk az iparágon belül a piacvezetők között képviselteti magát, ezért a magas rendelkezésre állású informatikai rendszer elengedhetetlen a dinamikus fejlődéséhez. A folyamatos fejlődés következtében az informatikán belül a hálózat és a hálózati eszközök és a környezetük újra gondolása áttervezése kérték fel rendszergazda szakember csapatunkat.

A projekt első fázisa az előzetes felmérések alapján és a felmerülő igények figyelembevételével, a hálózat megtervezése. Ezt követően rendszergazda szakembereink egy új hálózatra vonatkozó komplex ajánlatot készítettek a cég igényeinek megfelelően. Az árajánlat minden esetben tartalmazza a szükséges felhasznált anyagok tételes listáját, és a projekt rendszergazda munkadíját.
Az árajánlat pozitív elbírálását követően egy előzetes időpontegyeztetés alapján szakembereink kitűzték a projekt megvalósításának a napját. Mivel a projekt az egész belső hálózatot érinti és teljes rendszer leállással járó munka, ezért munkaidőn kívül hétvégi időpontban végezték el rendszergazda szakembereink a hálózatépítési munkákat.

A megrendelt hálózati eszközöket és a rack szekrényt szakembereink speciális szállító járműveink segítségével szállították biztonságosan ügyfelünk részére.
Ügyfelünk által használt irodai szerver kiszolgálók részére rendszergazda szakembereink egy 18U edzett üvegajtós álló rack szekrény környezett alakítottak ki. Így a szerver kiszolgálók a hozzá tartozó szerver szünetmentes tápegységek a fizikai behatásoktól biztonságba zárható környezetbe kerültek.

A rack szekrény kialakítása során rendszergazda szakembereink különös figyelmet fordítottak az eszközök túlfeszültség elleni védelmére. Ezt figyelembe véve kerültek beépítésre túlfeszültség védett elosztók az eszközök számára. A meglévő túlzsúfolt rack szekrényben lévő nem használt felesleges eszközök eltávolítását követően rendszergazda szakembereink újra tervezték a hálózati eszközök számára fenntartott rack szekrényt.

A nem használt eszközök eltávolítását követően a meglévő és aktív rack be építhető eszközöket rendszerezték szakembereink. A nem rack be szerelhető eszközök számára pedig rendszergazda szakembereink rack tálcákat és polcokat építettek be. Az eszközök rendszerezésénél elsődleges szempont az áltáthatóság és a megfelelő szellőzés és hűtés biztosításának az elérése volt. Amint kialakításra került a hálózati eszközöknek a végleges elrendezési struktúra, rendszergazda szakembereink fésűs panelok beépítésével és rack szekrénybe alkalmazott patch kábelek felhasználásával beélesítettek minden aktív hálózati végpontot. A hálózati eszközök számára fenntartott rack szekrényben is fő szempont volt a benne található aktív hálózati eszközök túlfeszültség védelme, ezért elengedhetetlen kelléke a rack szekrénynek a túlfeszültség védelemmel ellátott elosztók beépítése.

A projekt záró fázisaként ügyfelünk által használt belső Wireless hálózat került modernizálásra. A különböző márkájú és hatótávolságú eszközök kerültek egységesítésre. Cégünk rendszergazda szakembereinek a tervezési fázist követően a tapasztalataik alapján Ubiquiti Unifi hálózati eszközökre esett a választása. Amivel egy központosított és központilag menedzselhető nagy hatótávolságú, gyors és stabil Wireless hálózat került kivitelezésre.

Költözik az Informatikai rendszer és a hálózat

Költözik az Informatikai rendszer és a hálózat

A 4 kerületben található német tulajdonú gépészeti szerelvények gyártásával és forgalmazásával foglalkozó ügyfelünk irodaház felújítását végezték. 

A felújítás megkezdése elött az irodákban található eszközök ki és be költöztetésének a közreműködésével bízták meg rendszergazda szakembereinket. A belső felújítás első fázisaként az irodákban található számítógépeket és nyomtatókat költöztették ki rendszergazda szakembereink. A felújítás ideje alatt az irodaházban átmeneti jelleggel mobil irodák lettek kialakítva. 

A mobil munkaállomások kialakításához ideiglenes belső hálózat került kialakításra, plusz hálózati switch és hálózati kábelek beélesítésével.
A teljes iroda felújítás három lépcsőben lett elvégezve. A kivitelező szakemberek ahogy haladtak irodáról irodára a felújítással, úgy költöztették ki rendszergazda szakembereink az ügyfelünkkel folyamatosan egyeztetve az irodai informatikai eszközöket, a zavartalan munkavégzést ezzel biztosítva.
Amint befejeződött a teljes belső iroda felújítás, rendszergazda szakembereink a végleges helyére költöztetek vissza minden informatikai eszközt és perifériát. A költözés utolsó fázisaként ügyfelünk egyedi igényinek megfelelően az összes munkaállomás kábelkötegelése következett.

A kábelkötegeléshez egy előzetes és pontos felmérést végeztek rendszergazda szakembereink az ügyfelünk kéréseinek a figyelembevételével. A felmérés során a kábelek elvezetésének a nyomvonalát a perifériák pontos elhelyezését is leegyeztették.

A kábelkötegeléseket munkaidőn kívül hétvégi napon végezték el rendszergazda szakembereink, ezzel is biztosítva ügyfelünk zavartalan munka végzését.
A kábelkötegelések során kizárólag minőségi és előre kipróbált bevált segédanyagokat alkalmaztak rendszergazda szakembereink. A kábelek rögzítését speciális kábelkötegelőkkel és a munkaasztalokhoz való rögzítéséhez pedig speciális rögzítő tappancsok kerültek beépítésre. A kábelkötegelések során minden egyes számítógéphez tartozó kábel méretre vágva került kötegelésre. A kábelkötegelések során az elsődleges szempont az esztétikus és a láthatatlan kábel elvezetés mellett, a munkavédelemi szempontoknak is meg kell, hogy feleljen a kiépített hálózat.

A munkaállomásoknál található szünetmentes tápegységek, túlfeszültség védős elosztók, IP telefonok kábeleinek az esztétikus elvezetését és kötegelését is elvégezték rendszergazda szakembereink. Az UTP hálózati kábelek fizikai védelme érdekében esztétikus falon kívüli kábelcsatorna rendszer került kiépítésre.

Nagyobb iroda, nagyobb sávszélesség, még több adat

Nagyobb iroda, nagyobb sávszélesség, még több adat

A 12 kerületben található komplex korrózióvédelem szolgáltatásokat nyújtó ügyfelünk saját irodaházán belüli informatikai eszközeik költöztetésével bízták meg rendszergazda szakembereinket.

Ügyfelünk cégcsoportjának a belső átszervezés következtében szükségessé vált az iroda székházukban található meglévő rack szekrény bővítése és az épületen belül áthelyezése, költöztetése. A rack szekrény és a benne található informatikai eszközök az épület második emeletéről az épület alagsorába kerültek áthelyezésre.

Rendszergazda szakembereink a projekt kivitelezése elött gondosan felmérték az ügyfelünk igényeit. A szükséges eszközöket közösen leegyeztették és a hivatalos árajánlat elfogadása után beszerzésre és beépítésre kerültek. Mivel ügyfelünknek a folyamatos fejlődése is szükségessé tette ezért nem a meglévő túlzsúfolt rack szekrény lett átköltöztetve. Hanem az előzetes felmérés során egy 18 U álló rack szekrény építettek be rendszergazda szakembereink.
A több telephelyes üzemeltetés és az állandó külső helyszíneken végzett munkák megkövetelik a stabil és gyors munkavégzést. Mind a belső hálózatot mind pedig a külső pontból való munkavégzést tekintve.

Ez a fő szempontot szem elött tartva rendszergazda szakembereink, egy új gigabites hálózati switch beüzemelése mellett döntöttek. 

Mivel ügyfelünknek több hálózati adattárolója üzemel az irodaházban található rack szekrényben, ezért a gyors hálózati elérés mellett a legfontosabb szempont az aktív eszközöknek a megfelelő hűtése. Ez a szempont a rack szekrény megfelelő méretének a kiválasztásában nagy szerepet játszott rendszergazda szakembereinknek.

A rack szekrény költöztetése és átépítése során, minden egyes informatikai eszközt alapos külső belső tisztítást végeztek el rendszergazda szakembereink.

A folyamatos rendelkezésre állás érdekében elengedhetetlen a nagy kapacitású és stabil szünetmentes tápegység a rack szekrényben. A meglévő szünetmentes tápegység bevizsgálását egy éles teszt következtében rendszergazda szakembereink lecserélték egy új generációs EATON szünetmentes tápegységre, ami egy teljes áramszünet esetén is biztosítja a zavartalan működést.

A projekt munka legutolsó fázisaként az új kialakított rendszer ledokumentálását és a rendszer átadását ügyfelünk részére végezték el rendszergazda szakembereink.

A Füst elszáll, a gép megmarad

A Füst elszáll, a gép megmarad

Speciális egyedi kémények gyártásával, tervezésével és kivitelezésével foglalkozó 4 kerületi ügyfelünk új saját irodaházba költözéséhez kérték fel rendszergazda szakembereinket.

Az építkezés kezdeti szakaszában már jelen voltak rendszergazda szakembereink. A kivitelező szakágakkal közösen és a tulajdonosok igényeit szem elött tartava lett megtervezve a teljes számítógépes hálózat.
A hálózati kábelek elvezetése falon belül lett kivitelezve, falba süllyesztett aljzatokkal és padló dobozok beépítésével. 

A hálózati kábelek kiépítését a kivitelező csapat végezte el az erősáramú munkálatokkal egyidőben. Amint elkészültek a kábelezési előmunkálatok, rendszergazda szakembereink a helyszínen elkezdték a hálózatépítési szakmunkálatokat. 

A kivitelezők által beépített mind a fali mind pedig a padlódoboz végpontok azonosítása következett. Egységesen Legrand márka került minden aljzat beépítésére. A cég költözése egyben a bővülését is jelenti, ami informatikai szempontból egy nagyobb és bonyolultabb hálózati infrastruktúrát eredményez. Rendszergazda szakembereink ezt a fő szempontot figyelembe véve egy nagyobb és modernebb rack szekrényes környezet kialakítását javasolták a tulajdonosok számára.

A rack szekrény árajánlat elfogadását követően, rendszergazda szakembereink a cégünk speciális szállítójárművével a helyszínre szállították a megrendelt rack szekrényt.

Ezt követően az előre beépített hálózati kábelek rack szekrény oldali végpontok patch panelbe való be patchelése következett. Az új irodába kivétel nélkül minden irodába került hálózati végpont, ezért a rack szekrény végpontok számára rendszergazda szakembereink két 24 portos CAT 5e patch panelt építettek be.

Az összes végpont bekötése után műszeres diagnosztikát végeztek el rendszergazda szakembereink. Minden fali aljzatot és padlódobozon részletes műszeres tesztelést végeztek. A költözést egy előre megbeszélt időpontban hétvégén végezték el rendszergazda szakembereink. A teljes jelenleg üzemelő informatika szétszerelését végezték el szakembereink. A szétszerelt eszközöket szakszerűen becsomagolták és a cégünk erre a célra alkalmazott szállító járművével átszállították.

100% informatikai fejlesztés, az áfa továbbra is 27% maradt a könyvelőirodában

100% informatikai fejlesztés, az áfa továbbra is 27% maradt a könyvelőirodában

Budapest belvárosi könyvelő és adószakértő ügyfelünk informatikai rendszerének a fejlesztésével bízta meg rendszergazda szakembereinket.
Az informatikai fejlesztések első körben az ügyfelünk szervereit hardveresen és a szerverein futó szoftvereknek a tekintetében végezték el rendszergazda szakembereink.

A fejlesztések megtervezését szakembereink egy előzetes több körös egyeztetéseket követően végezték el. A rendszerben történő fejlesztéseket és változtatásokat minden esetben rendszergazda szakembereink ténylegesen is szemléltetik példákon keresztül. Így segítve ügyfeleinket a legjobb döntésük meghozatalában. Több éves rendszer üzemeltetésben szerzett tapasztalatainkra alapozva minden estben a legmegfelelőbb alternatívákat javasoljuk ügyfeleinknek.

Ügyfelünk által használt ügyviteli és levelező szervere mind hardveresen, mind pedig az operációs rendszere tekintetében teljes rendszer cserét javasoltak rendszergazda szakembereink. A jelenlegi szerver kiváltása és lecserélése az előzetes felmérésekre alapozva végezték el szakembereink. A rendszer tervezése során egyeztetésre kerülnek az új rendszerbe átköltöztetésre kerülő programok, adatok, dokumentumok, évekre visszamenőleg.

A szerver operációs rendszer migrálását rendszergazda szakembereink windows small business server 2011 operációs rendszerről Windows server 2016 operációs rendszerrel telepítették.

Az irodán belül található céges levelező szerver megszüntetésre került. A cég komplett levelezését Microsoft Office 365 levelező rendszerbe lett költöztetve. Mivel felhős szolgáltatás révén mind a rendelkezésre állás mind pedig a kéretlen levelek szűrése egy magasabb minőségű szolgáltatást eredményez ügyfelünk részére.

Az irodai szerver hardverkörnyezetét is a legmodernebb V6, azaz hatodik generációs szerver összetevőkkel tervezték és konfigurálták fel rendszergazda szakembereink. A hagyományos szerver merevlemezeket pedig a mai kornak megfelelő nagy tárkapacitású SSD meghajtókra cserélték.
Ezek a hardver fejlesztések eredményeként ügyfelünk részére egy gyors és modern szerver kiszolgálóval végezhetik a mindennapi könyvelési munkáikat. A gyors és modern informatikai környezet fontos része az adatbiztonság és adatmentés. Ügyfelünk szerverein számos céges és magán adat található több évre visszamenőleg.

Rendszergazda szakembereink a több éves tapasztalataik alapján a neves gyártó Symantec antivírus és tűzfal védelmet telepítettek és konfiguráltak a szerver kiszolgálókra. A napi adatmentésre egy több lépcsős mentési rendszer került kialakításra. Ami nem csak a fizikai sérülések és az esetleges véletlen adattörlések ellen nyújt védelmet hanem a legveszélyesebb vírustámadások ellen is. A jól felépített rendszer legutolsó munkafázisaként a rendszer le dokumentálását végezték el rendszergazda szakembereink.

Újabb rendszer költöztetés a láthatáron

Újabb rendszer költöztetés a láthatáron

A negyedik kerületben található optikai termékeket forgalmazó ügyfelünk folyamatos bővülésének köszönhetően, a váci úton található jelenlegi irodaházon belül új irodába költözött. A teljes informatikai rendszerük átköltöztetésének a lebonyolításával bízták meg rendszergazda szakembereinket.

A költözés során az aktív telekommunikációs szolgáltatói eszközök is áthelyezésre kerültek, az irodaházon belül. Az eszközök áthelyezését rendszergazda szakembereink a szolgáltatókkal közösen leegyeztetve és megtervezve végezték el.
Az új irodai környezetben egy teljesen új CAT 5e vezetékes hálózat és szerver rack szekrényes környezet került kialakításra.

Szakembereink első fázisként az új irodai környezet felmérését, megtervezését végezték el. Az új beépítésre kerülő eszközökről árajánlat formájában tájékoztatták a cég vezetését. Az árajánlat jóváhagyása után megkezdődött a kivitelezés.

A kivitelezést munkaidőn kívül egy hétvégi napon végezték el rendszergazda szakembereink, így ügyfelünk bemutatótermének a zavartalan üzemelését biztosítva.
A hálózatépítés fő koncepciója egy teljesen új modern rack szekrényes környezet kialakítása, a nem használt hálózati és kommunikációs eszközök kiszerelése volt. Az új rack szekrény egy modern vonalvezetésű, minőségi fém és üveg alkatrészekből összeépített 18U rack szekrény.

A rack szekrény egyik fontos tulajdonsága a könnyű mozgatás, hogy szükség esetén a szerver szobában található magasfeszültségű kapcsolószekrény hozzáférhető legyen. Ezt rendszergazda szakembereink a szekrény görgős tartozékainak a felszerelésével oldották meg. A hálózat végpontok kiépítése az irodán belül található állmennyezetben vezették el rendszergazda szakembereink, minőségi hálózati kábelek felhasználásával. 

A hálózati végpontok bekötése prémium minőségű falon kívüli aljzatokkal történt.
Az új rack szekrény belső kialakítása is egy új koncepció alapján tervezték meg és kivitelezték rendszergazda szakembereink. A hálózati végpontok bekötésére egy új CAT 5e patch panel került beépítésre. Az egyéb eszközök számára egy új beépíthető polc struktúra került kialakításra.
Az így elkészült rack szekrény a hálózati eszközök, és a szerver számára egy átlátható és minőségi rack szekrényes környezet került kialakításra. Ami rendszergazda szakembereink számára gyorsan és hatékonyan felügyelhető.

A vezetékes hálózati végpontok bekötését követően rendszergazda szakembereink minden fali ajztatok, és a rack szekrényben található patch panel aljzatot leteszteltek, és műszeres diagnosztikát végeztek.

A hálózatépítés második szakaszában a vezeték nélküli wireless eszközök részere a hálózati kábel kiépítés következett. A vezetékek rendszergazda szakembereink szintén az irodában található állmennyezetben vezeték el. A vezeték nélküli eszközök elhelyezését is szintén egy előzetes tervezés alapján határozták meg rendszergazda szakembereink. A ubiquiti unifi gyártó által javasolt tervező szoftver segítségével, az irodai adottságok figyelembe vételével. Ennek eredményeként a jelenlegi eszközökkel elérhető legjobb wireless lefedettségű hálózat került kialakításra.

A folyamatos fejlődés, folyamatos rendszer költözéssel jár

A folyamatos fejlődés, folyamatos rendszer költözéssel jár

A negyedik kerületben található könyvelés és könyvvizsgálattal foglalkozó ügyfelünk folyamatos fejlődése következtében új nagyobb és tágasabb irodai környezetbe költöztek. 

Az informatikai eszközök költöztetésére és lebonyolítására kérték fel rendszergazda szakembereinket. A költözés megelőző szakaszában rendszergazda szakembereink a kivitelezőkkel közösen és a tulajdonos igényeit szem elött tartva tervezték meg és kivitelezték az új irodai számítógépes hálózatot. A fizikailag elkészült számítógépes hálózatot rendszergazda szakembereink műszeres vizsgálattal tesztelték ki, minden egyes kábelt és végpontot fali aljzatot gondosan letesztelve.

Mivel a cég életében bővülés történt ezért a hálózat és hálózati eszközök kialakításánál figyelembe kellett venni a cég esetleges további bővülése se legyen akadály a jövőre nézve. Ennek megfelelően tervezték meg rendszergazda szakembereink az irodában található végpontok számát, és a beépítésre került hálózati eszközök méretét port számát.

Az új iroda helyi adottságai lehetővé tették egy nagyobb és minden informatikai eszköz számára megfelelő helyet biztosító új rack szekrény elhelyezését. A kivitelezés során az összes hálózati végpont ide került kivezetésre.

A rack szekrény számára és a benne található összes informatikai eszköznek rendszergazda szakembereink túlfeszültség védelemmel ellátott 220V os áramforrást építettek ki. A hálózati végpontok patch panelbe kerültek bekötésre. A meglévő 16 portos hálózati switch lecserélésre került és egy 28 portos Cisco Gigabit switch lett beüzemelve.

Az informatikai eszközök átköltöztetését egy előre megbeszélt időpontban végezték el rendszergazda szakembereink. Első lépésként a meglévő teljes informatikai hálózat és rendszer lebontását, a kábelek, számítógépek, monitorok egyedi fel azonostást végezték el.
A fizikai költöztetést az eszközök átszállítását cégünk erre a célra alkalmazott speciális szállító járműveivel végezte el. Az átköltözést követően a munkaállomások kialakítása következett. Rendszergazda szakembereink a számítógépek, monitorokat és perifériákat az új irodaház környezetben üzemelték be minden egyes munkaállomás vagy részleget tekintve.

A cég által használt Microsoft file és levelező szerver egy új nagyobb rack szekrényes környezetbe került. A szervert rendszergazda szakembereink egy álló toronyházból egy rack szekrényes szerver házba építették át. Ennek megfelelően tervezték meg és alakították ki rendszergazda szakembereink a szerver hűtését is, nagyobb teljesítményű ventilátor egységekre.
Az új irodaházba való költözés során nem csak a vezetékes hálózat, hanem a vezeték nélküli hálózat is modernebb és gyorsabb eszközökkel lett kivitelezve. 

A vezeték nélküli hálózat kialakítása UniFi – Ubiquiti eszközök beüzemelésével végezték el rendszergazda szakembereink. A UniFi – Ubiquiti eszközök nem csak a kiváló minőségük és jó ár érték arányuk miatt esett a választás. Hanem a központi kezelhetőség és menedzselhetőség is szempontnak tartották rendszergazda szakembereink a jövőre nézve.

Új iroda, új rendszer az asztalok alatt

Új iroda, új rendszer az asztalok alatt

Szentendrei építőipari és kivitelező ügyfelünk folyamatos fejlődésének a következtében új iroda és székházba való költözésére kérték fel rendszergazda szakembereinket.

A költöztetést megelőzően rendszergazda szakembereink a kivitelezést végző szakágakkal folyamatosan egyeztettek a belső hálózat és eszközök elhelyezését illetően. A költözés megelőző közvetlen szakaszában az internetszolgáltatói vonalak bekötését tesztelték és vizsgálták rendszergazda szakembereink.

A költözést egy előre megbeszélt időpontban végezték el rendszergazda szakembereink. A teljes informatikai infrastruktúra lebontását és a költözésre való előkésztését eszközök becsomagolását, kábelek, számítógépek, monitorok egyedi fel azonostást végezték el.
Az informatikai eszközök átszállítását cégünk erre a célra alkalmazott speciális szállító járműveivel végezte el. Az átköltözést követően a munkaállomások kialakítása következett. Rendszergazda szakembereink a számítógépek, monitorokat és perifériákat az új irodaház környezetben a cégvezető utasításaira helyezték el annak megfelelően ki milyen részlegen dolgozik.

A cég által használt Microsoft Server 2016 file és levelező szerver egy új nagyobb rack szekrényes környezetbe került. Aminek a következtében a szervert rendszergazda szakembereink egy álló toronyházból egy rack szekrényes szerver házba építették át.

A megváltozott környezeti tényezőket figyelembe véve a szerver hűtéséért felelős ventilátorok is ki lettek cserélve, nagyobb teljesítményű ventilátor egységekre.
A költözés második fázisaként a véglegesen kialakított munkaállomások elhelyezését követően rendszergazda szakembereink elvégezték az asztaloknál található kábelek kötegelését.

A kábelkötegelések elvégzésével nemcsak esztétikusabbá lettek téve a munkaállomások és környezetük, hanem a munkavédelem és biztonság szempontból is megfelelő környezet lett kialakítva ügyfelünk részére. A kábelkötegelések során rendszergazda szakembereink erre a célra használt speciális rögzítő eszközöket használtak. A munkaállomások kötegelése során a fő szempont a kábelek méretre szabása és oly módon való elvezetése volt a cél, hogy szabad szemmel szinte észrevehetetlen részét képezzék az új irodának.

A számítógépek és perifériák túlfeszültség védelmére is nagy hangsúlyt fektetek rendszergazda szakembereink. Minden egyes munkaállomáshoz beépítésre került az APC gyártó erre speciálisan alkalmazott túlfeszültség védős elosztója.
A mobil eszköz munkaállomások részére pedig gyorsan oldható kötegelések lettek kialakítva speciális tépőzáras rögzítéssel alkalmazva. Arra az esetre, ha szükséges a notebook és a hozzá tartozó töltő és kábel elszállítása, ne legyen probléma egy két perces művelettel könnyedén bárki hozzáférjen.

Az új irodaházba való költözés során nem csak a vezetékes hálózat, hanem a vezeték nélküli hálózat is modernebb és gyorsabb eszközökkel lett megvalósítva. A vezeték nélküli hálózat kialakítása UniFi – Ubiquiti eszközök beüzemelésével végezték el rendszergazda szakembereink.