Az Internet robbanásszerű fejlődése gyökeresen átalakította a vállalkozások életét. Napjainkban így már egyre gyakoribb jelenség, hogy a cégek kiszervezik az egyes feladatokat, vagyis elvégzésükkel külsős munkatársat vagy céget bíznak meg. Ilyen a rendszergazda szolgáltatás is, amely biztonságos megoldást jelenthet a kis- és középvállalkozások számára.

Sokan ugyanakkor még mindig tartanak tőle, hogy a rendszergazda feladatokat olyan emberre vagy cégre bízzák, aki nem főállásban dolgozik cégüknél. Az alábbiakban a rendszergazda szolgáltatás kiszervezésével kapcsolatos leggyakoribb tévhiteket, valamint az ezzel kapcsolatos tényeket gyűjtöttük össze.

1. tévhit: "Ha a rendszergazda a cégem székhelyén tartózkodik, akkor sokkal előbb tud nekem segíteni." Tény: Ha megszakad az internet kapcsolat vagy a levelek eltömítik az egyik kliens gép postafiókját, az nem feltétlenül igényeli a rendszergazda fizikai jelenlétét. A cég IT-rendszerével kapcsolatos kisebb problémák orvoslása ugyanis távsegítséggel pillanatok alatt lehetséges. Az olyan moduláris felépítésű alkalmazások segítségével pedig, mint például az IT-rendszer monitorizálására szolgáló Nagios, a távoli számítógépről is megvalósítható a szerver, valamint a munkaállomások figyelése.

2. tévhit: "Ha nem alkalmazottként dolgoztatom a rendszergazdát, akkor nem tudhatom pontosan, hogy mit csinál." Tény: Akár alkalomra szóló eseti, akár folyamatos havi karbantartást választunk, a rendszergazda az általa elvégzett feladatokról munkalapot, vagy munkanaplót tölt ki. Mivel ez többek között az elvégzett munka részletes leírását, a munkához felhasznált anyagok, valamint alkatrészek tételes felsorolását is tartalmazza, így pontosan nyomon követhetővé számunkra a nem főállásban foglalkoztatott rendszergazda tevékenysége is.

3. tévhit: "Jobb, ha egy embert bízok meg ezzel a munkával, hiszen így pontosan tudom, kihez kell fordulnom baj esetén." Tény: A rendszerrel a hét 7 napján, valamint a nap 24 órájában történhetnek problémák. A szolgáltatás kiszervezésével ugyanakkor nem egy ember, hanem egy egész csapat áll rendelkezésünkre, akik bármikor el tudják hárítani a rendszer biztonságát fenyegető veszélyt, valamint a felmerült kérdésekre is készséggel válaszolnak. Az állandó készenlétnek köszönhetően így IT-rendszerünk akkor sem maradhat védtelen, ha - az egyébként főállásban foglalkoztatott – rendszergazda megbetegedne, vagy szabadságát töltené.

4. tévhit: "Egy külsős rendszergazda csak az IT-rendszerem biztonsága felett fog őrködni, ám így semmilyen többletszolgáltatást sem kaphatok." Tény: A rendszergazda szolgáltatás összetett feladat, hiszen a hálózatépítéstől a rendszer fenntartásáig számos munkafolyamatot foglal magában. Ez legtöbbször a rendszer felmérésével kezdődik, ahol a problémák feltárásán túlmenően a rendszer fejlesztésére is javaslatot tesznek. Az IT-rendszer biztonságos működése, valamint színvonalának megtartása érdekében szükséges számítástechnikai eszközökhöz pedig a külsős cég rendszerint jóval egyszerűbben tud hozzájutni, mint a főállású rendszergazda.

5. tévhit: "Ha külsős embert bízok meg a rendszergazda feladatok ellátásával, akkor mindent a számítógép elől fog elintézni." Tény: Bár a rendszergazda feladatok jelentős része távoli számítógépről is elvégezhető, akadhatnak olyan esetek, amikor szükséges a rendszergazda fizikai jelenléte. Ilyen feladat lehet például a hálózatépítés, ahol a helyszínre való kiszállással végzi munkáját. A szolgáltatás kiszervezésével tehát szintén garantált, hogy a rendszergazda időről-időre megjelenjen a cégünknél, de így csak akkor fog a helyszínen tartózkodni, amikor nem megoldható az adott probléma távsegítséggel. A rendszergazda szolgáltatás kiszervezésével így rendszer fejlesztése költséghatékonyan, cégünk érdekeit a lehető legteljesebb mértékig figyelembe véve zajlik, vállalatunk IT-rendszerének védelmére pedig a lehető legkorszerűbb eljárásokat alkalmazzák.

Minden jog fenntartva, Perfect-it Kft. Rendszergazda, rendszerkarbantartás szolgáltatások.
Kategória: Rendszergazda cikkek

Kérdések és válaszok, avagy hogyan válasszunk rendszergazda szolgáltatást?

Vállalatunk ütőerét jelentő informatikai rendszer fejlesztése és védelme összetett és felelősségteljes feladat. A rendszergazda pozícióját ezért sokan bizalmi állásnak tekintik, s az ehhez kapcsolódó feladatok ellátásával rokonukat vagy barátjukat bízzák meg.

A rendszergazda munkájában ugyanakkor a felkészültség, valamint a hatékonyság, sokkal fontosabb szerepet játszhat, mintsem, hogy olyan közeli ismerőst válasszunk erre a valóban fontos pozícióra, aki sokszor még alapfokú informatikai ismeretekkel sincsen felvértezve. Nézzük, milyen szempontokat kell figyelembe vennünk a megfelelő rendszergazda szolgáltatás kiválasztásánál. Az egyes szempontok után felsorolt kérdést pedig maguknak a rendszergazda jelölteknek is feltehetjük, hogy a lehető legjobb munkatársat választhassunk.



  1. Elérhetőség

Amíg vállalatunknak meghatározott napirendje van, addig cégünk informatikai rendszere tulajdonképpen soha sem áll le. A szerver leállása vagy a rendszerbe való illegális behatolás tehát bármikor bekövetkezhet. A rendszergazda szolgáltatásnak ezért bármilyen időszakban elérhetőnek kell lennie. Amennyiben a nap 24 órájában lehetséges a felmerült problémák orvoslása, akkor sok felesleges kiadástól kímélhetjük meg cégünket

Kérdés: Van olyan időszak, amikor a szolgáltatás nem elérhető?

  1. Szakértelem

A rendszergazda felelősségteljes munkát végez, ám értékes tapasztalatai, valamint ötletei sokszor nagyobb segítséget jelenthet cégünknek, mint az, hogy erre a pozícióra „bizalmi” embert válasszunk. Egy vállalat informatika rendszere ugyanis napjainkra annyira összetetté vált, hogy a potenciálisan felmerülő hibák száma akár több száz is lehet. A megfelelő szakértelem és felkészültség így elengedhetetlen a rendszergazda feladatok sikeres ellátásához.

Kérdés: Hogyan foglalná össze eddigi munkája vagy munkái során főbb tapasztalatait?

  1. Gyorsaság

Napjainkban egy hosszabban tartó leállás már jelentős versenyhátrányt okozhat cégünknek. Az internet széleskörű elterjedésével, valamint közösségi oldalak vállalati szektorban való térhódításával ugyanis a legtöbb üzletágban a verseny felgyorsulása jellemző. A „hiperverseny” világában így célszerű, hogy a rendszergazda akár percek alatt el tudja végezni a probléma megkeresését, valamint a hiba elhárítását.

Kérdés: Melyik volt a legegyszerűbb illetve melyik volt a legkomolyabb probléma, amellyel eddigi pályafutása alatt találkozott? Mennyi idő alatt sikerült a hiba elhárítása?

  1. Felelősség

A magyar nyelv szemléletesen fejezi ki a szolgáltatáshoz tartozó fontosabb feladatokat. A jó rendszergazdának ugyanis valóban a rendszer gazdájának kell lennie, vagyis folyton rajta kell tartania a szemét a vállalatunk informatikai rendszerén. Lényeges ugyanakkor, hogy a rendszergazda munkájáról részletes dokumentáció is készüljön. Amennyiben ugyanis főállású rendszergazdát alkalmazunk, akkor csakis így tudjuk pontosan nyomon követni a rendszergazda által elvégzett feladatokat.

Kérdés: Milyen gyakorisággal készül az elvégzett feladatokról szóló pontos dokumentáció?

  1. Naprakészség

Az informatika világában még mindig a robbanásszerű fejlődés jellemző. Szinte nem telik el hónap anélkül, hogy ezen a területen ne kerülne sor valamilyen jelentősebb innovációra. A jó rendszergazda számára így elengedhetetlen ismeretei folyamatos bővítése. Saját maga folyamatos továbbképzésével ugyanis segíteni tudja cégünk hatékony működését.

Kérdés: Az elmúlt egy évben milyen tanfolyamokon, továbbképzéseken vett részt?

  1. Ötletesség

Ma már a rendszergazda szolgáltatás messzemenően többet jelent a vállalat informatikai biztonságáért felelős őr szerepénél. A vállalat informatikai rendszerének fejlesztésére tett javaslatok ugyanis szintén a rendszergazda feladatai közé tartozhatnak. A jó rendszergazda így az informatikai eszközök beszerzésétől kezdve az energia felhasználás optimalizálásáig számos ötlettel segíti cégünk eredményes hardver- és szoftvergazdálkodását.

Kérdés: Mely rendszerfejlesztési ötletek valósultak meg az előző munkakörében?


Minden jog fenntarva, Perfect-IT Services Informatikai Kft.

Kategória: Rendszergazda cikkek
Perfect-it Kft | SEO