A belvárosban található Pannon Kincstár megnövekedett igényeit követve szükségessé vált a meglévő hálózati eszközök számára fenntartott rack szekrény újra gondolása és átépítése.

A rack szekrény funkcióját tekintve látja el a vezetékes hálózatok végpontjainak a menedzselését, a hozzá tartozó eszközökkel együtt. A vezeték nélküli Unifi hálózati eszközök végpontjainak és központi eszközeinek a menedzselését. Továbbá a központi Dell Windows Server, a biztonsági kamera rendszer rögzítő egységének, és telefonközpontot üzemeltető HP Micro Server környezetét, az internet szolgáltató eszközeinek a környezetét biztosítja.

Rendszergazda szakembereink az ügyfelünk vezetőségével közösen, egy előre megbeszélt időpontban egy kidolgozott koncepció alapján elvégezték a rack szekrény átépítését.

Az átépítés során szinte az egész műveletet az elejéről kellett kezdeni, mivel minden eszköz más helyre került a szekrényen belül. Első lépésként Rendszergazda szakembereink kiszerelték a felesleges eszközöket, kábeleket így növelve az átláthatóságot. Amint kikerültek a felesleges eszközök megkezdődhetett az üzemben maradt eszközök tisztítása és elrendezése. Rendszergazda szakembereink  kitisztítottak és bevizsgáltak minden egyes eszközt a szerverekben, szünetmentes tápegységekben.

Mivel számos eszköz található a rack szekrényen, ezért az eszközök elrendezése során ügyelni kellett a szellőzés és a megfelelő hűtés kialakítására. A megfelelő szellőzést nagyban elősegíti a felesleges eszközök kiszerelése és a felesleges kábelek eltávolítása, amik szintén plusz hőt termelnek.

A kiépítés során elsődleges szempont volt az átláthatóság és a beazonosíthatóság, hogy a helyreállítás egy esetleges leállás esetén sem vegyen igénybe pár percnél többet.

A funkcióknak megfelelően, egyedi színű kábeleket építettek be Rendszergazda szakembereink. Így különböztetve meg egy telefon végpontot egy számítógép végponttól, vagy egy wifi eszköztől. Ezt követően a munka utolsó fázisaként a szakembereink elvégezték a végpontok beazonosítását, beélesítését, méretre szabott kábelek beépítését, kábelek kötegelését.